uj.banner
Budapesti Komplex Szakképzési Centrum Modell Divatiskolája,
Iparművészeti, Ruha-és Bőripari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája
Szakközépiskolai, szakiskolai képzések | Érettségi utáni szakképzések | Szakiskolai OKJ-s képzések | Esti képzések
Interjú Horváth Gábor tanárúrral
Hortváth Gábor tanárúrral készítettem interjút, aki a szeptember elején megszervezett Project napokon az UTAZÓ IRODALOM foglalkozást tartotta a Vág utcai épület könyvtárában.


- Mit gondol, milyen volt az Utazó Irodalom foglalkozás?

- Elég sok diák vett részt aktívan, osztotta meg a véleményét a többiekkel a 2 nap folyamán, így hasznosnak tartom, hogy tudtunk ezekről a témákról beszélni.

- Milyen témák merültek fel és mit reagáltak rájuk a diákok?

- Miután bemutatkoztunk, feltettem nekik a kérdést, hogy tudnak-e a magyar történelemben nagy társadalmi változásokat (pl Holokauszt, 56-os forradalom, Rendszerváltás), azoknak okait, illetve hatásait. A gyerekek egész tájékozottak voltak e téren, mind el tudta mondani mi is történt akkor, miért, és hogy ezek után milyen változáson ment át az adott csoport, a nemzet, akik érintettek benne, ezután pár szó értelmét beszéltük meg, példákkal szemléltetve, ilyenek voltak például az empátia, tolerancia, előítélet, stb. Természetesen mindegyiküknek más és más volt a véleménye, de egyikük sem volt közönyös, mint ahogy azt a fiatalokról gondolnánk. Beszélgettünk a mentális egészség fontosságáról, is, meglepő módon szintén mindenkinek voltak különféle elképzelései a témával kapcsolatban. Sinkó Márta tanárnő segítségével 4 különféle, maximum 2 oldalas szövegeket nyomtattunk ki, majd adtuk oda őket a gyerekeknek. A regény/naplórészletek különböző témákban íródtak (pl. a Holokauszt, drogok, stb.), és a 4-5 fős csoportoknak be kellett mutatniuk a szöveget a többieknek, elmondván arról a saját véleményüket. A 2 nap alatt 2 filmet is levetítettünk, a Trainspottingot, és a Zongoristát. Mind a kettő remek film, és láthatóan a diákok is élvezték, érdeklődve nézték őket végig.

- Ön szerint mennyire volt eredményes a project nap?

- Egyelőre nem lehet tudni. Olyan témák merültek fel, amelyekről nem csak a diákok, de senki sem beszélget nap, mint nap, így már az is haladás lenne, ha maguk között az emberek eldiskurálnának a dologról néha napján, illetve ha hosszú távon is fenntartható lenne ez a fajta pozitív nézetük.

angol_zaszlo

An interview was made with Gábor Horváth, who led Travelling Literature lessons in the Library in Vag street ..


- What do you think Travelling Literature is?

- A lot of participated students, exchanged their opinions about the things we were talking about , so i think it was really useful to talk about these themes.

- What kind of themes were you talking about?

- After we had to introduced ourselves, i asked them to talk about big society changes in the Hungarian history (for the example, the Holocaust, the revolution of 1956, etc.), its reasons and consequents. The students were quite well-informated about this, all of them knew what happened, why, and after that what kind of changes the nation had to go through. After this we talked about some words and their meanings, for the example, emphaty, tolerance, stereotype, etc. Of course, everyone had a different opinion, but nobody was idifferent about it. We had a great conversation about the mental health, too, and in a stunning way, all of them had different concepts on this theme. With Márta Sinko ’s help, we printed 4 different kinds of texts, maximum 2 page long texts, and gave to the students. The extracts were taken from novels and diaries about themes like the Holocaust, illegal drugs, etc. and the groups had to talk about it and share their opinions of the topics. During 2 days we watched 2 movies, the Trainpsotting, and the Pianist. They are realy good pieces, and the students enjoyed to watch them.

- In your opinion, what result had the project day had?

- We can’t know now .We talked about kind of themes that almost nobody is talking about every day. So if students talked about it among themselves, and in the future this positive opinion would be acceptable.
Módosítás dátuma: 2010. október 26. kedd, 19:17
 

infoblokk kedv_final_RGB_ESZA_felso-300x210

VEKOP-8.5.1-17-2017-00003
"Idegen nyelvi készségek
fejlesztése"

Idegen nyelvi készségek fejlesztése

infoblokk kedv_final_RGB_ESZA_felso-300x210

VEKOP-8.6.3-16-2017-00006
„BKSZC – Bátorság, Komplexitás,
Szinergia és Célszerűség a
Szakképzésért”


ruha
palyazat
konyvtar
szakmai gy
Budapesti Komplex Szakképzési Centrum Modell Divatiskolája, Iparművészeti, Ruha-és Bőripari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája
Minden jog fenntarva! © 2009,
http://www.modelldivatiskola.hu, e-mail: info@modelldivatiskola.hu
Elérhetőségek: Főépület - 1133 Budapest, Vág u. 12-14. Telefon: +36 1 351 05 14, Fax: +36 1 351 10 93, Tanműhely - 1134 Budapest, Szabolcs u. 27. Telefon: +36 1 412 27 50