uj.banner
Budapesti Komplex Szakképzési Centrum Modell Divatiskolája,
Iparművészeti, Ruha-és Bőripari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája
Szakközépiskolai, szakiskolai képzések | Érettségi utáni szakképzések | Szakiskolai OKJ-s képzések | Felnőttoktatás | Esti képzések
HAT-18-02-0289 – „A Felvidék kincseinek nyomában” című Határtalanul pályázat
A tanulmányi kirándulásunk kisvideója:

hatartalanul2019. március 21-én tartottuk meg „A Felvidék kincseinek nyomában” című Határtalanul pályázatunk programsorozatának előkészítő óráját, 9., 10. és 11. évfolyamos idegenvezető szakos tanulóink részvételével. Kvízjáték formájában ismételtük át a trianoni eseményekről és a Felvidékről való ismereteiket. Felkészültünk az utazások során az alsóbodoki diákokkal közösen elkészítendő produktumok – weboldal, audioguide, útikönyv – létrehozására és megbeszéltük a közös főzés lépéseit. Az óra végeztével a diákok röviden leírták, mit várnak a felvidéki kirándulástól, majd fogalmazásaikat időkapszulába rejtettük.

Az első utazás: Budapest, 2019. április 1. – április 4.

2019. április 1-jén érkeztek meg hozzánk az alsóbodoki Magyar Tannyelvű Magán Szakközépiskola idegenforgalom szakos diákjai. Az ismerkedést egy csapatépítő órával kezdtük, mely során a tanulók szórakoztató, egyben szakmai vonatkozású játékok útján kerültek közelebb egymáshoz. Folytatásként a Duna Corso Városnéző sétahajóval meglátogattuk a Margit híd és a Rákóczi híd közötti szakasz partmenti látványosságait.

A második nap délelőttjén a diákok az idegenforgalmi képzésük során szerzett gasztronómiai ismereteiket kamatoztathatták. A Budapesti Szakképzési Centrum tankonyháján közösen készítették el ebédjüket, egy hagyományos magyar ételeket tartalmazó ételsort. A finom ebéd után a Hősök terére látogattunk. Itt diákjaink idegenvezetőként kalauzolták alsóbodoki társaikat a tér látványosságai között, majd a Városligetben.

A harmadik napon a Budai Várhoz látogattunk el. A Várnegyedet egy sétával egybekötött kvízjáték során fedeztük fel. A diákok animátor segítségével, 3 fős csoportokban, egy térkép és egy feladvány segítségével jutottak el a vár legérdekesebb pontjaihoz. Ebéd után, iskolánk informatika termében a csoport közös erővel elkészítette egy képzeletbeli utazási iroda weblapját, mely ajánlatot tesz egy budapesti utazásra alsóbodoki diákok számára.

A negyedik napon, a reggelit követően elbúcsúztunk az alsóbodoki diákoktól, akik szép élményekkel indultak haza, mi pedig már vártuk az újabb találkozást.

A második utazás: Alsóbodok, Szlovákia, 2019. május 20. – május 23.

2019. május 20-án vonattal indultunk útnak Budapestről, a Nyugati pályaudvarról. Érkezésünk után az alsóbodoki diákok körbevezettek minket iskolájukban. Megismertük az iskola épületében található Zoboralja Múzeum kiállítási anyagát. Fehér Sándor történész személyesen kalauzolt bennünket a Nyitra vidék természeti kincseit, történelmét, népi kultúráját, viseletvilágát bemutató magángyűjteményében.

A második nap délelőttjén a Nyitrai várhoz látogattunk. A vár területén Tóth Klára, a Zoboralja Kulturális és Információs Központ ügyvezetője volt az idegenvezetőnk. Általa gazdagodtunk sok érdekes információval, többek között a Szent Emmerám Székesegyházról, a XIV. századi gótikus Felső-templomról, a XVII. századi Alsó-templomról és a Vazul toronyról. Ebéd után az iskola informatika termében a délelőtti kiránduláson szerzett információk alapján a diákok közösen készítettek egy audioguide hanganyagot a Nyitrai vár látnivalóihoz.

A harmadik napon az időjárás sajnos nem volt kegyes hozzánk. A folyamatos esőzések miatt a Gimesi várhoz vezető túrát nem teljesíthettük. Alternatív megoldásként a gimesi Forgách Múzeumba látogattunk el, mely a Forgách Kastély egyik felújított szárnyában kapott helyett. Itt néprajzi emlékek és a Forgách nemzetség történelme elevenedett meg előttünk. A gimesi Várat legalább makett formájában megcsodálhattuk. A múzeumlátogatás után a tanulók az iskola informatika termében elektronikus formában elkészítettek egy útikönyvet a második utazás alkalmával szerzett élményeik és tapasztalataik alapján.

A negyedik nap reggelén élményekkel gazdagon indultunk haza Alsóbodokról.

„A Felvidék kincseinek nyomában” című Határtalanul pályázatunk programsorozata a 2019. május 30-án megtartott értékelő órával ért véget. Itt a diákok „Határtalanul Híradót” készítettek és felbontottuk az előkészítő órán készített időkapszulát, majd összevethettük akkori elvárásainkat és az út során szerzett élményeinket. Akárcsak a program többi eleme, ez is nagyon jó hangulatban telt.

Gazdag Edina
kísérőtanár

Módosítás dátuma: 2019. június 26. szerda, 08:07
 

esza hu_v863-300x272

ALUMNI -
VEKOP-8.6.3-16-2017-00006

Idegen nyelvi készségek fejlesztése

hatartalanul logo

Határtalanul!
a nemzeti összetartozás
operatív programja

Idegen nyelvi készségek fejlesztése

infoblokk kedv_final_RGB_ESZA_felso-300x210

VEKOP-8.5.1-17-2017-00003
"Idegen nyelvi készségek
fejlesztése"

Idegen nyelvi készségek fejlesztése

infoblokk kedv_final_RGB_ESZA_felso-300x210

VEKOP-8.6.3-16-2017-00006
„BKSZC – Bátorság, Komplexitás,
Szinergia és Célszerűség a
Szakképzésért”

szakmai gy
Budapesti Komplex Szakképzési Centrum Modell Divatiskolája, Iparművészeti, Ruha-és Bőripari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája
Minden jog fenntarva! © 2009,
http://www.modelldivatiskola.hu, e-mail: info@modelldivatiskola.hu
Elérhetőségek: Főépület - 1133 Budapest, Vág u. 12-14. Telefon: +36 1 351 05 14, Fax: +36 1 351 10 93, Tanműhely - 1134 Budapest, Szabolcs u. 27. Telefon: +36 1 412 27 50